Az átutazó legelõször a Gömbkilátót pillantja meg Várdombon. A domb egész évben nyugalmas és közkedvelt kirándulóhely. A kilátó esti kivilágítása a távolabbi veszprémi partokról is látható. A várdombon a nyolcvanas években számtalan nyári rendezvény vonzott nagyobb tömegeket, rendelkezett szabadtéri színpaddal, impozáns pergolával.
A domb tövében található a Hétház utca, amely a város legelsõ villanegyede volt. A város fõutcáján a Dózsa György út mentén a posta klasszicista épületét láthatja az átutazó. A régi üzletsorok helyén az utóbbi években elegáns üzleti negyed épült. Fonyód felé haladva balra még fellelhetõk Balatonboglár régi fényét felidézõ polgári villák. Az új bevásárló központtal szemben a többször átépített vasútállomás épülete tûnik fel. A Balatonbogláron tartósan idõzõ üdülõ és kiránduló vendég számára a város sokszínû arcát mutatja.
Nevezetességei :
-Római katolikus templom (mûemlék) tervezte: Dr Kotsis Iván (volt mûegyetemi tanár), építette: Varga Béla (egykori plébános, a Nemzetgyûlés egykori elnöke, a lengyel iskola alapítója)
-Mûvelõdési ház, a háború alatt lengyel iskolának helyt adó épület
-Evangélikus templom (tervezte: Nagy Tamás)
-Vörös kápolna (mûemlék)
-Kék kápolna (mûemlék)
-Gömbkilátó
-Gróf Teleki Pál miniszterelnök bronzszobra (állítva: 2005-ben)
-Varga Béla Nemzeti Sírhelye (helyreállítva: 2005-ben)
-Hajókikötõ (az elsõ balatoni kompjárat kikötõje)
-Bárány-kúria
-Borházak és pincészetek:
-Balatonboglári Borgazdasági Rt.
-Balaton-környéki borosgazdák
-Balatoni Szõlõskert Szövetkezet Pince
-Balla Pince (Balatonkeresztúr)
-Bormanufaktura Szõlõ és Borgazdaság
-Bujdosó Szõlõbirtok és Pincészet
-Buzássy Pince
-Chapel Hill
-Conrads Bioborászat
-Dél-Balatoni Borút Egyesület
-Hujber Pince Balatonboglár
-Ignáczy Borpince
-Illés Gyula és Fiai Családi Pincészet
-Katona Borház
-Kékfrankos pince
-Kishegyi Pince
-Koltai Pince
-Konyári Pincészet
-Légli Szõlõ és Bortermelõ Kft.
-Miklós Pince
-Opperheim Pince (Dél-Balaton)
-Országh Pince
-Öregbaglas Rt., Kéthely
-Pócz pincészet (Balatonlelle)
-Rádpusztai Lovascentrum Balaton Pince
-Szent Anna Borház
-Szent Donát Pince
-Szent Donatus pincészet
-Szent Kristóf Pincészet
-Topos Pince
Forrás: www.wikipedia.hu
|