Az utóbbi években ugyan csökkent a mértéke, de még mindig számottevő elektromos hulladék kerül a kommunális hulladéklerakókba vagy illegális lerakóhelyekre.
A veszélyes hulladéknak számító fénycsövek, hűtőgépek vagy egyéb berendezések így a környezetben bomlanak és szennyezik azt. Magyarországon évente 10 millió energiatakarékos izzót, fénycsövet vagy gázkisüléses égőt adnak el, egy jogszabály szerint ezeknek minimum 30 százalékát be kell gyűjteni és újra kell hasznosítani.
Évről évre nő hazánkban az elektromos és elektronikai hulladékok mennyisége, amelyek gyűjtését és újrahasznosítását jogszabály írja ugyan elő, de az infrastrukturális háttér még gyenge, nincs elegendő számú hulladékudvar, ahol a veszélyes hulladéknak számító elektronikai hulladékok is leadhatóvá válnának. Így az állam az ilyen cikkekkel foglalkozó kereskedők feladatává tette a használt fénycsövek, hűtők, mosógépek és sok más elektromos berendezés visszagyűjtését és ártalmatlanítását. Az embereknek azonban egyelőre csak kis hányada tudja például, hogy használt energiatakarékos izzóját vagy a fénycsöveket hol adhatja le.
Kovács Béla, az elektromos és elektronikai hulladékok kezelésével megbízott szervezet, az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. divízióvezetője lapunknak elmondta, Európához képest lemaradásaink vannak ezen a téren, amelyet az is jól mutat, hogy várhatóan nagy erőfeszítéseket kell majd tennie a hazai koordináló szervezeteknek, hogy teljesíteni lehessen azt az európai uniós elvárást, amely szerint 2016-ra az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak 65%-át kell begyűjteni és újrahasznosítani. Hozzátette, beszédes hazai adat, hogy míg például a gázkisüléses elven működő lámpáknak mindössze 1 százalékát kellett újrahasznosítani 2008-ban, addig ez az arány 2009-től már 30 százalék.
A lakosság szerepe döntő ezen a téren, így a szakember arra kéri az embereket, hogy a használt elektromos termékeket vigyék vissza azokba az üzletekbe, ahol újat vásárolnak.
Magyarországon több mint 2500 olyan pont van, ahol az elhasznált, kiöregedett elektromos berendezéseinket a kereskedők visszaveszi. A második, ugyancsak egyszerű megoldás, ha a kiszuperált elektronikus berendezéseinket a szelektív hulladékgyűjtésbe bekapcsolódott lakossági hulladékudvarba szállítjuk el és adjuk át. Végül, egyre több önkormányzat a lakossági általános lomtalanítási akciók sorába elektromos és elektronikai hulladékokat begyűjtő akciókat hirdet meg vagy veszélyes hulladék-begyűjtő napokat szervez. A lényeg az, hogy ne általános lomtalanításkor rakjuk ki az elektromos berendezéseket a járdára, hanem a külön erre szakosodott akciók keretében szabaduljunk meg ezektől a hulladékoktól.
Győrben működik az az üzem, ahová nemcsak összegyűjtik, hanem szakszerűen szét is szerelik a használt fényforrásokat, amelyek egy részét itt, másik részét pedig Németországban hasznosítják újra. Sárközi Imre, a már említett - elhasznált világítótestek és fényforrások gyűjtésével és újrahasznosításával foglalkozó - győri Szinflex Plus Kft. vezetője rámutatott, hogy már nem csak a műszaki boltok támogatják a visszavételt, hanem a vegyes profilú kiskereskedelmi egységek (pl. a hyper- és szupermarketek, szórakoztató elektronika üzletek, stb.). Ezeken a helyeken feltűnő külsejű, immár 8 különböző e-hulladékfajta befogadására alkalmas gyűjtőedényeket is kihelyeztek. A szakember kiemelte, különböző üzemekbe, bevásárló központokba, intézményekbe is kihelyezik a speciális gyűjtőedényeiket, hogy a felhasználók ezekbe dobják ki a használt égőket, lámpatesteket. A begyűjtött fényforrásokat szétszerelik: a higanyt, fényport kifújják, az üveget összetörik és addig koptatják, amíg olyan tisztasági fokot nem ér el, hogy újra felhasználható lesz. A begyűjtött lámpák hasznosítási foka 84 százalék, tehát csak 16 % azon anyagok aránya melyek nem hasznosíthatók újra. Ezen nem hasznosítható részeket környezetkímélő módon lerakják.
Az Electro-Coord most legfrissebb kampányában arra hívja fel a villanyszerelők figyelmét, hogy a kijelölt gyűjtőpontokon, illetve gyűjtőpartnereknél szabaduljanak meg a hulladék fényforrásoktól. Egy úgy nevezett Lámpa Újrahasznosítási Szeminárium keretében erről informálják is a villamos szakembereket. Az ország mintegy 70 helyszínén több mint 2200 villanyszerelő vett már részt ilyen tájékoztató előadáson. A nonprofit kft. abban bízik, hogy a szakemberek és a lakosság informálásával és szemléletének megváltoztatásával emelkedhet a lámpa és fénycsőgyárakba visszaérkező hulladék mennyiség. 2009-ben várhatóan 500 tonna lámpa kerül újrahasznosításra.
|