Intim terű kortárs táncelőadást láthatnak az érdeklődők november 10-én a Sikkben, Dezső Virág táncművész és Lucas Acuna zenész előadásában. Dating Spaces című térspecifikus produkciót később Budapesten, Zágrábban, Rijekában és Pozsonyban is bemutatják.
Dezső Virág szabadúszó kortárs táncművész, mime. Többek között a Lublini Mozgás- és Vízió Színház, majd itthon a Még 1 Mozdulatszínház tagja volt. Alapítója és művészeti vezetője a debreceni Mozgás-Teátrum Egyesületnek, amelynek célja a fizikalitásra épülő színház népszerűsítése. Diplomát, majd mesterdiplomát szerzett a holland Moving Academy for Performing Artsnál (MAPA), melynek 1999 óta tanára, 2009 óta konzulense, részt vesz a művészeti vezetésben.
Több pedagógiai és előadói munkáját jutalmazták díjjal. Jelenleg Amszterdamban él, két fő területe: fizikai színészetet tanít a MAPA-nál és az amszterdami zeneakadémián operaének szakosoknak; koncepcióra épülő improvizatív előadásokban játszik, saját és mások produkcióiban.
Lucas Acuna a Codarts jazz tanszakán végzett.
Forrás: www.debrecen.hu
|