|
|
|
|
| |
29/08/2010 10:06
Több mint ezer polgármesterjelölt indul függetlenként országszerte az eddigi összesítés szerint. A megyék közül a legtöbben Baranya, míg a legkevesebben Csongrád megyében mérettetik meg magukat függetlenként október 3-án; elõbbiben 152-en, utóbbiban mindössze 14-en. Budapesten egyelõre egy független polgármester-jelöltet sem vettek nyilvántartásba. Tovább
|
|
13/08/2010 18:13
Még néhány nap, és elkezdõdik a XVII. Summerfest. Kimondani is rettenetes. Még az is nagyon furcsa, hogy a Forrás Néptáncegyüttes 25 éves jubileumára készül, de hogy már Summerfestbõl is tizenhetet rendeztünk, ez igazán elképesztõ. Tovább
|
10/08/2010 13:00
Ismét gyorsuló ütemben, 8,7 százalékkal nõtt a késedelmes hitelek állománya Magyarországon az elsõ negyedévben: 4.514 milliárd forintra, az állomány 19,1 százalékára, míg tavaly decemberben 4.152 milliárd forintot, az állomány 17,3 százalékát tette ki – közölte hétfõn a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Tovább
|
07/07/2010 13:05
Világszerte évente mintegy 123 milliárd tonna szén-dioxidot nyelnek el a növények - derült ki a németországi Max Planck Biogeokémiai Intézet szakértõjének becslésébõl. Tovább
|
07/07/2010 12:50
Átlagosan 4,3-as osztályzatot kaptak a balatoni strandok a Balatontipp.hu felmérésében, a válaszadók a mosdók állapotában és tisztaságában találták a legtöbb kivetnivalót. Tovább
|
16/06/2010 18:52
Májusban 17 ezerrel 11,881 millióra csökkent a három mobiltelefon-szolgáltató teljes ügyfélszáma - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szerdán. Tovább
|
Forrás: Ma.hu
· Megdöbbentõ képek - Whitney Houston zabál, mert nem drogozhat
· Négymilliárd dollárért adják el a Burger Kinget
· A szépségnek ára van? Melyik termékekre érdemes több pénzt szánnod?
· Szeptembertõl drágul a kenyér
|
|
|
|
Kiemelt cíkkek:
|
25/11/2009 10:33
Kerecsendy Vilmos, Down kórral élõ fiatalember hozta el az angliai rendezésû nemzetközi OSKA Bright Film Festival dokumentumfilm kategória fõdíját (OSKA Bright Award).
Tovább
|
30/09/2009 09:13
Dohányzásról leszoktató, fogyókúrás, általános közérzetjavító, méregtelenítõ biorezonanciás eljárások. A biofizika korszerû módszerének köszönhetõen sejtszinten, azonnali hatással szüntethetõ meg a dohányzással szervezetbe kerülõ káros anyagok információja. Tovább
|
29/09/2009 08:56
Itt egy olyan módszerrel oktatjuk az angol nyelvet, melyet az 1960-as években egy angol úriember, Mr. Robin Callan dolgozott ki. Nyelvtanárként tevékenykedett Olaszországban, és a kevésbé sikeres hagyományos oktatás helyett valami újat hozott az olasz tanulók életébe. Tovább
|
27/08/2009 09:30
Miskolc - A Gömböcben, ebben a magyar találmányban lesz a miskolci Rockmúzeum. Tovább
|
|
| |
|
Legfrissebb híreink:
|
| |
|
Legfrissebb hirdetések:
| R.G.
| email
| 2010-08-31 18:37:32 |
ZUGLÓI LAKÁSCSERE VELENCEI TAVI NYARALÓRA! Elcserélem Bp. XIV. ker. Zugló zöld környezetben Rákospatak partján lévõ egyedi hõ és vízmérõs (panelprogram pályázat: napkollektor telepítés, szigetelés, ablakcsere elindítva) 1 1/2 szobás jó állapotú panellakásomat (ir.ár: 9.5 mill. Ft) értékegyeztetéssel Velencei tó déli partján elhelyezkedõ kb. 6.5 - 7.5 mill. Ft. értékû nyaralóra, üdülõházas ingatlanra, kis házra, esetleg kisebb értékben telekre.
érd: 06/30/2806550
|
Ár: 9500000 ft
Érdeklõdni lehet: R.G.
Telefon: 06302806550 |  |
| Hutter Renátó
| email
| 2010-08-27 14:16:41 |
Baráti társaságok, családok számára ajánlunk kedvezõ árú nyaralási lehetõséget a Balatonnál!
14 fõ elszállásolására alkalmas, 4 kiadó szobát kínálunk a kedves nyaralni vágyóknak családi házunk emeletén. (Külsõ feljáró, külön lakrész.)
Tágas nappali, konyha, két fürdõszoba és két erkély áll vendégeink rendelkezésére.
Van bográcsozási lehetõség, kocsibeálló 5 autó számára.
A Balaton 4-500 méterre. (Kb. 10 perc séta.)
Mindez 3300Ft/fõ/éj áron. (mely ár már tartalmazza az IFA-t.)
(Üdülési csekket sajnos nem tudunk elfogadni.)
Környékbeli rendezvények: Balaton Sound fesztivál, boglári bornapok, Földváron minden héten térzene.
A szórakozni vágyó fiatalság figyelmébe ajánlom Földvár szolgáltatásait (Kulturális Kikötõ, hangulatos vendéglátó ipari egységek -), de aki még többre vágyik, belevetheti magát a siófoki és/vagy a lellei éjszakába!
Látványosságok, nevezetességek a környéken: Tihany, Szántódpuszta (lovasbemutatók, lovaglási lehetõség, balatoni akvárium, borospincék), Kõröshegyi völgyhíd, kalandpark, bringakörút.
Szántód és Szántódpuszta honlapja: http://www.szantod.hu http://www.szantodpuszta.click.hu
Várjuk szeretettel kedves Vendégeinket!
Kapcsolat: Hutter Renátó
Telefon: 84/349-273, 30/504-2422
renato.hutter@stud.uni-corvinus.hu
|
Ár: 3300 ft
Érdeklõdni lehet: Hutter Renátó
Telefon: +36305042422 |  |
| svébis józsefné
| email
| 2010-08-17 09:12:51 |
SUZUKIT-OPELT SKODA FÁBIÁT -OKTÁVIÁT--VW-T VENNÉK KÉSZPÉNZEL RÉSZEMRE T.0628059813
|
|
További hirdetések.......
|
| |
| |
|
Egészség - Egészséges életmód.
16/02/2008 11:00
Egészséges táplálkozás titkai! Ha egy étel tápanyagtartalmát egytõl tízig osztályozzuk, milyen osztályzatot érdemel az Ön étrendje...
5...6...7? Tovább |
| |
| |
| |
|
Avagy mondunk szépet, csúnyát, jót, rosszat, de csak az igazat, ahogyan mi láttuk tapasztaltuk, átéltük.
23/02/2009 17:18
Most is azt mondom, elõször itthon nézz körül, ha jó zenét akarsz hallgatni! Elfogultságom a magyar rockzene iránt végtelenül egyszerû okokból kifolyólag alakult ki. Az egyik, hogy a ’80-as években igazából csak magyar zenékhez lehetett hozzájutni, és ha nem keveredtél olyan emberek közé, akik tudták, hogy Ausztria nem egy másik bolygó, akkor talán egy Deep Purple korongot megcsodálhattál. Tovább |
| |
| |
| |
|
Avagy utazási tippek, élmények, ajánlók a Domi Tours utazási iroda szponzorálásával
06/10/2007 18:53
Téli utazások A következõ hetekben bemutatunk pár olyan desztinációt, melyekben a téli hónapokban is nyár van! Tovább |
| - Téli utazások (2007-10-06 18:53:00) - Testvérvárosunkba látogatunk! (2007-09-25 09:00:00) - Megkérdezzük! (2007-08-15 22:55:00) |
| |
|
Érdekes, hasznos, különleges, szép, csúnya vagy extra. Nézelõdj kedvedre.
17/04/2008 10:03
Már készül a High School Musical 4. része! A világszerte, így hazánkban is hatalmas népszerûségnek örvendõ High School Musical sorozat 3. része még be se került a mozikba, a Disney stúdiója már el is kezdte a negyedik rész forgatását. Tovább |
| - Már készül a High School Musical 4. része! (2008-04-17 10:03:00) - High School 3 (2008-02-12 09:55:00) - Efront nem zavarja, hogy melegnek nézik (2008-02-08 11:10:00) |
| |
Cseh Márton rovata.
01/07/2008 21:39
Egy álom megvalósul: az Etyeki Kúria pezsgõje Pezsgõbemutató volt Etyeken! Tovább |
| - A New York Times ajánlásával! (2008-04-06 15:22:00) - Mandulavirágzás az Öreghegyen (2008-03-17 21:55:00) - Riport az egri borok gálájáról II. rész (2008-03-17 07:23:00) |
|
|
|