Városunk

Tehát iPhone tokokban fogok utazni a legújabb blogom keretein belül a városunkban. Egyben biztosak lehettek. Nem lesz unalmas…

de, hogy pontosan melyik is ez a város, arról meséljen inkább a wikipedia:

Budapest Magyarország fővárosa, egyben legnagyobb kiterjedésű és legnépesebb városa, az Európai Unió kilencedik legnépesebb városa. Budapest az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja. Emellett Pest megye székhelye is, bár közigazgatásilag nem része annak. 2011-ben regisztrált lakónépessége meghaladta az 1,7 (elővárosokkal együtt pedig a 2,5) millió főt. A város lakossága 1989-ben volt a legnagyobb, az akkori lélekszám 2,1 millió fő volt, és az ezt követő szuburbanizáció után is megmaradt az ország legnépesebb városának. Területe mintegy 525 négyzetkilométer, ebben a tekintetben is első az ország települései között.

Hamarosan indulunk, hogy felfedezzük a legjobb Apple kiegészítőket a fővárosban !!!